Olvasási idő: 5 PERC
A minap egy nagyon szép ívű beszélgetésben az énhatárok témáját érintettük. Életünk számos területén, a legváltozatosabban fájó módokon nyilvánulhat meg a fellazult határtartás. Azonban, ha éberek vagyunk rá és fejlesztjük magunkat, könnyen rendezhetjük a kereteket. Ez a beszélgetés inspirálta a mostani bejegyzést.
Az énhatáraink tulajdonképpen a személyes terünk kereteit jelentik. Fizikai, érzelmi és mentális értelemben egyaránt. Segítenek nekünk abban, hogy felismerjük, mi tartozik hozzánk, és mi nem. A keretek nem csak azt védik, amit fizikailag birtoklunk, hanem azt is, amit gondolunk, érzünk és hiszünk. Ezekre a határainkra támaszkodva tudjuk meghatározni, kik vagyunk, mit vállalunk és hogyan szeretnénk, hogy mások bánjanak velünk.
Az énhatár kifejezést egyébként először csak a ‘90-es évek elején vezették be a pszichológiai szakirodalomba, tehát semmi meglepő nincs abban, ha még bizonytalanul bánunk vele.
Ebben a konkrét szituációban -hívjuk Annának és Péternek a szereplőket- az történt, hogy Péter rendszeresen megkérte kolléganőjét, hogy segítsen neki befejezni a feladatait, mert ő túlterhelt. Anna mindig igent mondott, még akkor is, ha emiatt későn végzett a saját munkájával, vagy nem maradt ideje a pihenésre. Anna rendre feszültté és frusztrálttá válik ettől a helyzettől, de úgy érzi, ha nemet mondana, akkor Péter csalódott lenne, vagy esetleg konfliktus alakulna ki közöttük, amit nem szeretne, ha a vezetőség fülébe jutna. Így inkább feláldozza a saját idejét és energiáját, mindezt teszi már hosszú hónapok óta.
Miért mondható el, hogy instabilak az énhatárok?
Anna nem képviseli a saját szükségleteit és érdekeit, azt érzi, hogy a másik elvárásai fontosabbak, mint az ő jólléte. Nincs egyensúly az adok és kapok között, mert kizárólag a másik fél érdekében cselekszik. Ilyen esetekben jelenik meg a kimerültség, frusztráltság, harag, extrém esetben a kiégés is. Anna csökkenő önbecsülést érez, mert nem áll ki a saját érdekeiért. Ez teljesen természetes jelenség, holott tenni magunkért nem kell, hogy konfrontatív legyen.
Egy stabil énhatárokkal rendelkező ember ilyenkor pl. reagálhat így: „Megértem, hogy szükséged van segítségre, Péter. Sajnos nekem sincs most időm, hogy plusz feladatokat vállaljak. Érdemes volna egyeztetnünk a vezetőnkkel a prioritásokról, hogy jobban boldogulj. Mit gondolsz?”
Elmosódott, vagy alacsony önértékeléssel könnyedén előfordulhat, hogy mindig mások kedvére igyekszünk tenni, mert így érezzük a fontosságunkat, enélkül nem tudjuk mennyit érünk. Ezt akkor tudjuk nyakon csípni magunkban, ha feltűnik, hogy mások véleménye vagy elvárásai könnyen és nagy mértékben formálja, hogy hogyan érezzük magunkat. Hajlamosak lehetünk mások problémáit magunkra venni, és akár egy munkahelyi szituációban is úgy érezzük, felelősséggel tartozunk mások érzéseiért és tetteiért.
Egy másik árulkodó jel lehet, ha könnyen túlságosan érzelmesen reagálunk olyan helyzetekre, amelyek valójában nem érintenek közvetlenül minket. Például, ha elbocsátották Gizikét a HR-ről és ugyan neked nem volt vele évi egy beszélgetésen kívül semmi kapcsolatod, de ha most mégis letaglózva érzed magad, az beszédes.
Az érzelmeink instabil énhatárokkal egyes esetekben túl erőteljesek lehetnek, vagy éppen túl elnyomottak, éppen amikor azokat egyértelműen kifejezésre kellene juttatni őket. Utóbbi okozza a megnövekedett szorongást. Hiszen, ha nem érezzük magunkat biztonságban a saját mentális és érzelmi határaink között, könnyen szoronghatjuk a világot, az embereket vagy a jövőt. De az is előfordulhat, hogy állandó félelemben élünk attól, hogy elveszítjük a kontrollt.
Tapasztalhatunk pl. érzelmi függőséget másoktól. A social media erre a legkézenfekvőbb példa, ha tegnap X likeot kaptunk, ma pedig X mínusz tízet és ez jelentősen negatív hatást vált ki belőlünk, akkor ez egy súgás, hogy érdemes dolgozni a területtel.
Ha megérintett a téma, hozok egy kis elmélyülésre lehetőséget könyvajánló formájában.
Dr. John Townsend és Dr. Henry Cloud elismert pszichológusok a témában, Határaink című írásuk egy alapvető útmutató az énhatárok megértéséhez, kialakításához és fenntartásához. Teszik mindezt egy nagyon olvasmányos, könnyen fogyasztható formában.
A beszélgetés végén, oda jutottunk, hogy bárhol is tartunk a folyamatban, érdemes megfogalmazni és kommunikálni a határainkat.
Segítenek felismerni a környezetünkben élőket, hiszen azonosítani tudjuk, kik vannak felénk tisztelettel és felismerhetjük, ha esetleg vannak körülöttünk határsértők.
Stabil énhatárokkal redukálhatóak a konfliktusok, csökken a stressz, tehát nem csak szociális kapcsolatainkat javítja, hanem önmagunkkal való viszonyunkat is. Időt és energiát igényel ugyan, de megéri a befektetést. Az énhatáraink érvényesítésével önazonosabb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet élhetünk.
Legyen benne részünk!
